Elemző: Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior elemzője
Márciusban havi alapon 0,8 százalékkal nőttek az árak. A havi drágulást egyrészt az energia, másrészt a szolgáltatások húzták felfelé. Az előbbi esetében az áremelkedés a fogyasztás alakulásától függ, a meleg februári időjárás okozta bázishatás játszhatott benne szerepet, miközben éves alapon a háztartási energia ára 3,1 százalékkal csökkent.
Vagyis a megelőző évnél kevesebben kerültek át a magasabb fogyasztási kategóriába, amelyet az energiahatékonysági intézkedések, illetve az előző évinél kedvezőbb márciusi időjárás is támogatott. A szolgáltatások ára egy hónap alatt 1,8 százalékkal nőtt, itt elsősorban a telekommunikációs cégek éves átárazását kell kiemelni, amelyet a költségeikkel szemben a megelőző évi infláció figyelembevételével határoztak meg.
Az infláció tehát márciusban az elemzői várakozásoknak megfelelően tovább lassult, és ezzel az áremelkedési ütem már harmadik hónapja alakult a jegybanki toleranciasávon belül.
Az üzemanyagárak alakulása jelent némi kockázatot
Emellett kisebb mértékben, 2,1 százalékkal nőtt egy hónap alatt a járműüzemanyagok ára is, itt ugyanakkor az elmúlt hetek drágulása, amelyet elsősorban a világpiaci kőolajárak alakulása hajtott, a felmérési időszakon túl következett be, vagyis az majd az áprilisi adatban jelentkezik. A legnagyobb bizonytalanságot jelenleg tehát az üzemanyagárak alakulása jelenti, amelyet viszont elsősorban nemzetközi tényezők, geopolitikai folyamatok befolyásolnak.
Az Árfigyelő is hozzájárul az élelmiszerárak kordában tartásához
Az élelmiszerek esetében ellenben továbbra sem látható érdemi drágulás, itt egy hónap alatt mindössze 0,1 százalékkal nőttek az árak, míg éves alapon csupán 0,7 százalékkal.
Az élelmiszerek árának közel stagnálását egyrészt a kedvezőbb tavalyi évi mezőgazdasági termés támogatja, másrészt az Árfigyelő rendszer működése is erősíti a versenyt a boltok között.
Márciussal végső soron összességében lezárulhattak az év elején szokásos átárazások, amelynek a mértéke idén visszafogott volt, megfelelt a sokéves átlagnak, amely már előrevetíti, hogy az év hátralévő részében sem várhatók jelentősebb árváltozások.